Leírás
Volt idő, amikor számított az igazság. Valójában időnként az igazság olyan sokat számított, hogy a szeretet hiányzott. Napjainkban átestünk az ellenkező végletbe. A szeretet lépett az igazság helyébe, és ami az egységet illeti, fontosabb bármely más tantételnél, – beleértve az evangéliumot is. Jobb elviselni az eretnekséget, halljuk az érvelést. mint hogy szeretetlennek tűnjünk a világ előtt. Így. az egység lobogója alatt, szinte bármilyen tantételbeli elhajlást tolerálunk, és az erkölcsi elvek megsértését gyorsan megbocsátjuk. Jézus megmutatta, hogy a szeretet nem összeegyeztethetetlen a tévedéssel kapcsolatos figyelmeztetésekkel. sőt a hamis tanítók elítélésével sem. De hol húzzuk meg a határt? Melyik az a pont. amikor azt kell mondanunk :Ebből elég!”? Ez a könyv a különbségtételről szól, arról a képességről, amellyel meg tudjuk különböztetni a hamisat az igaztól; vagy még inkább, a hamisat a féligazságtól. Csatlakozz hozzám ezen az utazáson! Fedezzük fel együtt, hogyan húzhatnánk meg újra megfelelelően azt a vonalat, amely megkülönbözteti a Gyülekezetet a világtól. Vállaljuk magunkra szeretettel a figyelmeztetés, az intés és egymás tanításának a feladatát azzal a reménységgel, hogy drága alapokat állíthatunk vissza, amelyek elvesztek, amikor elért bennünket a világ szelleme. A feladat sürget?. Kérjük Isten erejét, hogy meg tudjuk tenni azt, aminek megtételére szükség van.